Mint ahogy az előző posztomban hosszan tárgyaltam, rengeteg könyvet filmesítenek meg. Én jobban szeretem először elolvasni a könyvet, és csak később megnézni a videó változatát. Ilyenkor jobban szembesülök mi az, amit esetleg kihagytak a filmből és mi az, amivel színesebbé tették.

Azonban megesett már az is, hogy a történettel nem szembesülök egészen addig még a mozgókép változatával nem találkozom. Sokszor nem is tudom, hogy ez egy filmvászonon ábrázolt iromány. De, amikor kiderül elönt a boldogság.

Ha jól emlékszem tizenhárom évesen találkoztam először Csontváros című filmel, amibe a kritikák ellenére beleszerettem. Nem az a ''huuu de jóképű a szinész belehalok,, szerelem volt. Sokkal inkább ''bárcsak ezen világ részese lehetnék,, szerelem. Rabul ejtett a történet, hogy nem a szokványos herceges vagy vámpíros, zombis film, hanem valami új. Egészen más fajta varázslatos lények vesznek körül (bár nem mind). Plusz ekkor jöttem csak igazán rá, hogy fantáziánknak csak a képzeletünk szabhat gátat. 

A filmet rengetegszer láttam egy év alatt, menekülésnek tartottam a való világ problémái elől. Egészen addig még egy vasárnap délután a vásárban egy könyvárusnál bele nem botlottam. Nem hittem a szememnek. Két választásom volt az e havi zsebpénzem könyvre költöm, vagy ruhákra. Életemben először nem éreztem úgy, hogy ez kérdéses lenne. Meg vettem magamnak életem első könyvét.

Tisztán emlékszem a napra. Délután egykor megvolt a szokásos családi ebéd, és utána neki láttam a könyvnek. Egy nap volt, mire a könyv végére értem, de úgy éreztem olvasás közben csak úgy repül az idő. Mikor befejeztem, ürességet éreztem. Csak az járt a fejemben ennyi nem elég. Így nemsokára beszereztem a folytatását is. Azóta is mindenhová magammal hurcolom kedvenc könyveim tagjaként. És manapság, ha elszeretnék bújni a valóság elől gyűjteményem egy tagja segít benne.